1Kor 15,12-20
Bevezetés: „nagyszombati” cikk.
Nagypéntek és húsvét közvetlenül összetartozik: Jézus szavai az evangéliumokban, apostolok bizonyságtételei: Jézus „meghalt – feltámadt”.
Egyik sem lehetett volna a másik nélkül.
„Elvégeztetett” = „ki van egyenlítve” (számla). Jézus halálával a megváltás kész.
Mit hozott Jézus feltámadása? Mit hozott Ő maga azzal, hogy feltámadt?
Megjelent a tanítványoknak, az Őt követőknek, ezzel visszaadta hitüket, reménységüket. Személyes találkozásra volt és van szükség Jézussal. Ehhez akkor látni kellett Jézust, de Ő kimondja: „boldogok, akik nem látnak és hisznek”.
Az átlag zsidó hitt az utolsó napon való feltámadásban (ld. Márta), de ez nem adott neki igazi reménységet. Jézus többet hozott: Ő „a feltámadás és az élet”, Őt kell „megtalálnunk”. Nélküle az Atyához sem mehetünk.
Ma a Jézussal való személyes találkozás másképpen történik, mint akkor: „nem látunk és hiszünk” (Jn 20,29; 1Pt 1,8). Ez a hit volt veszélyben a korinthusi gyülekezetben.
Pálnak megjelent Jézus, „látta Őt” (1Kor 9,1). A gyülekezet mondhatta erre, hogy „de mi nem láttuk”. Ezért megy bele a „mi lett volna, ha…” érvelésbe.
Ők általában a feltámadásban nem hisznek (láthatókhoz ragaszkodnak, görög filozófiák hatása, ld. Athén).
De nem veszett el teljesen a hitük: ragaszkodtak ahhoz az igazsághoz, hogy Krisztusban megszabadultak a bűneiktől.
Pál megmutatja, hogy ez a kettő nem fér össze egymással: „ha Krisztus nem támadt fel… még bűneitekben vagytok”.
Ha Jézus nem támadt volna fel, akkor is „elvégeztetett” volna a váltságunk, de nem tudnánk hinni benne, így nem volna a miénk.
Vagy ha mégis hinne benne valaki, hiábavaló volna a hite; ha tanúskodna, hamis tanú lenne; ha Jézust hívná segítségül, „holtakhoz fordulna az élő helyett”.
Ahhoz, hogy Jézus által az Atyához mehessünk, segítségül hívhassuk… neki élnie kell. A tanítványok is az élő Krisztussal találkoztak, nekünk is az élő Krisztussal kell találkoznunk – vele kell élnünk. Ezt a Szentlélek által teszi lehetővé.
„Ámde Krisztus feltámadt.” Miből láthatják / hallhatják meg ezt a hitetlenek?
Látniuk kell, hogy „mások” vagyunk, hogy „úgy is élünk”, hogy „többletünk” van (nemcsak az itteni, látható élet); hogy nem tekintjük végső otthonunknak ezt az életet, de bizonyosak vagyunk „valamiben”, ami „utána jön”.
Hallaniuk kell, hogy mi ez: hogy ami „utána jön”, azt Jézus Krisztustól kaptuk, és azért vagyunk „mások”, mert Ő van velünk, vezet és átformál.
Hallaniuk kell, hogy miért halt meg Jézus – az ő bűneikért is. Hallaniuk kell, hogy bűnösök, és Jézus váltságára van szükségük.
Hallaniuk kell tőlünk és látniuk kell rajtunk, hogy Jézus él – tehát feltámadt.
Ez még csak „feltámadás-logika”, nem feltámadás-hit, nem személyes találkozás Jézussal – azt ma is Isten Szentlelke munkálja, de ebből az „információból” („a hit hallásból van…”).
Nekünk magunknak is „meg kell ismernünk feltámadásának erejét” (Fil 3,10).
Miután „kárnak és szemétnek” ítéltem mindent, amiről úgy gondoltam, hogy Isten amiatt elégedett lehet velem, megismerhetem „feltámadása erejét”: azt, hogy már nem a saját erőmből kell „megfelelnem Istennek”, hanem az élő Krisztus jelenlétében élhetek, és ezért lát Isten igaznak.
„… hogy valamiképpen eljussak a halottak feltámadására”. Az élő Krisztussal együtt járva részem lesz az Ő szenvedéseiben is, „hasonlóvá leszek az Ő halálához”. De nem esem kétségbe, hanem dicsőítem Őt, mert nem csak a „majd egyszer feltámadok”-ban reménykedem, hanem tudom, hogy ez az „út a feltámadásig”, amelyen Krisztus vezet.